5. fejezet:Minden rosszban van valami jó

Még az óra végén is vörösek voltunk Lianával. Nagyon nem bírtunk magunkkal.Olyan édesek voltak, alig bírtuk levenni róluk a szemünket.Szemem sarkából láttam, hogy Josh végig engem néz, én is sokszor ránéztem. Alig bírtam levenni szemem gyönyörű fehér arcáról. Egyszer észrevettem, hogy Lianán, hogy valami nem stimmel nála, ezért megfogtam a kezét nyugtatásként. Láttam az eddigi élete minden egyes részletét.Tudtam, hogy ez az. Megint képeket láttam vagyis  megint láttam a múltat. Éreztem, hogy a testemet elhagyja az erő és leesik a testem a székről. Hallottam ahogy Liana hangosan a nevemet ordítja. Már csak arra emlékszem, hogy egy erős és kemény karban ébredek pár perc elteltével. Nagyon hideg volt ennek a valakinek a karja,de mégis olyan nyugtató és védelmező. Lassan kinyitottam a szemem és láttam, hogy Josh tart a kezei között.Szegény Josh nagyon megijedhetett, mert arcán aggodalmat figyeltem meg. Kezeimet átfontam a nyakán, lassan odahajoltam a füléhez és belesúgtam.
- Nyugi, jól vagyok. - mondtam halkan és rámosolyogtam.
- Akkor jó. - mondta megkönnyebbülve. Mindenki ott sürgött-forgott körülöttünk, hogy mi bajom lehet. Ekkor Josh odaszól a tanárnak.
- Mr.Verbatim, szerintem el kéne vinni a gyengélkedőre. - mondta lágy, bársonyos hangján.
- Igen. Kérlek vidd el és maradj vele ameddig a nővér mondja. - mondta kemény hangján Mr.Verbatim.
- Rendben. - válaszolta Josh.
- De nekem nincs semmi baj..... - mondtam volna, de Josh újja a számat csöndre intette.
- Ssshhh - mondta Josh.
A kezében tartott. Eddig térdelt, de éreztem amikor felállt, mert még mindig a kezében feküdtem. Liananak gondolatban üzentem:

- Tudom, hogy Pault szereted, de most hívd oda magad mellé Jaredet és ismerkedj meg vele. Aranyosnak tűnik. Én addig gondoskodom Joshról...vagyis, hogy ő rólam.

Amikor már majdnem kinn voltunk a teremből, még lesve, de visszapillantottam Lianara és rákacsintottam. Ő elmosolyodott. Kiértünk a teremből, az ajtó is bezáródott. Josh még mindig a kezei közt tartott.
- Hogy értél olyan gyorsan mellém?! - kérdeztem.
- Megláttam, hogy épp kidőlsz a padból, szóval gyorsan kapcsoltam és ...... innentől már tudod. - majd elmosolyodott.
- Tényleg....mi is történt pontosan? - nézett rám kérdően de még mindig látszottak rajta a félelem jegyei, vagy ez inkább aggódás...?
- Semmi, csak rosszul lettem, kicsit megszédültem és.....innentől már te is tudod. - ahogy én, ő is elmosolyodott.
- De ugye délutánra rendbe jössz? Vagy legalább jobban leszel? - kérdezte Josh.
- Persze...már jobban vagyok, sőt szuperül, szóval most már letehetsz. - mondtam kicsit elpirulva.
- Biztos? - kérdezte, hogy még egyszer megbizonyosodjon, hogy jól döntöttem -e.
- Igen. - mondtam, azzal letett.
- Köszönöm.
- Akkor most vissza megyünk az órára? - kérdezte.
- Hááát, én inkább lógnék egy kicsit..... - mondtam egy huncut mosoly kíséretében.
- ....de te vissza mehetsz, ha akarsz. - mondtam incselkedve.
- Nem. Nincs kedvem, jobbszeretnék veled maradni. - majd rám mosolygott. Elöntött a pír.
- Oké, akkor gyere menjünk sétálni, megmutatom a kedvenc helyem. - mondtam, majd kézen ragadtam és húztam magam után. Pár folyosón végig kellett mennünk, mire egy hosszú lépcsővel találtuk magunkat szembe. Elindultunk, majd kinyitottam az ajtót. Ahogy kiléptem az ajtón, megcsapott a meleg, párás levegő. Odasétáltunk a korláthoz és elkezdtünk beszélgetni. Josh és Jared, mint kiderült, Londonból jöttek. 1 évig maradnak, ami elég sok idő, de számomra nagyon kevésnek tűnt. Éreztem, hogy Josh engem bámul, már-már olyan volt, mintha átszúrt volna a tekintetével. Ránéztem és láttam a szemében az óceánt, a sziklákat, és a partot nyaldosó hullámokat. Fantasztikus látvány volt. Éreztem, hogy Josh keze, az enyémre "mászott". Jéghideg keze érintésétől libabőrös lettem, de jól esett, mert lehűtött. Egy lépéssel közelebb jött. Az arcunk ismét közelebb lett egymáshoz. Megéreztem édes illatát és a szívem hevesebben kezdett verni. Az arca már nagyon közel volt az enyémhez. Érezte, hogy kapkodva veszem a levegőt, mert elmosolyodott. Már mindketten becsuktuk a szemünket, de egyszer csak megszólalt a csengő. Kicsengettek. Nem szabad ezt az órát is ellógnunk, szóval muszáj mennünk, akkor is ha most szívesebben csókolózgatnék itt Joshsal.
- Mennünk kell. - mondtam lehangolt hangon.
Megfogtam a kezét és elkezdtem futni. Ő mintha csak lassan gyalogolt volna, hozzám képest. Míg én kapkodva vettem a levegőt, ő addig szépen, egyenletesen szedte a levegőt. Sajnos más óránk volt, úgyhogy búcsúznunk kell. Elkísért egészen a teremajtóig. Már nyúltam a kilincs után, amikor hirtelen erős nyomással a falhoz szorított és szenvedélyesen megtámadta ajkaimat. Jéghideg ajka után mozogtak enyéim. Újra az a bizonyos hang szakított félbe minket. Becsöngettek. Elengedtük egymást, de még közel hajolt a fülemhez.
- Ez isteni finom volt, de délután nem menekülsz. - mondta és huncut vigyorral még homlokon csókolt. Mire kinyitottam a szemem már nem volt ott. Gyorsan bementem a terembe, még mielőtt Mrs. Treblasco bejött volna. próbálltam leplezni boldogságomat, de ez nem volt könnyű az előbbi csók után. Leültem Jake mellé, próbáltam nem hozzá érni, nem akarok neki fájdalmat okozni.
- Szia. - mondta mosolyogva.
- Helllo. - mondtam, viszont én vigyorogtam.
- Hát te miért vagy ilyen boldog? - nézett rám még mindig mosolyogva. Óóó, ha tudná miért, nem lenne ennyire boldog.
- Áááá, semmi, csak jó volt a biosz órám. - mondtam.
A többi óra hamar eltelt, megpróbálltam figyelni, de folyton Josh járt a fejemben. Épp az utolsó óráról csengettek ki, én már indultam is az ebédlő felé. Már nagyon éhes voltam. Mázlim volt, hogy az elsők között értem oda az ebédlőbe. Elvettem egy pizza szeletet és indultam is az egyik üres asztalhoz. Nemsokkal később Jake leült velem szemben. Megdumáltuk a mai nap eseményeit, bár én nem mondtam meg azt a bizonyos csókot. De jól tettem. Jake szeme hirtelen mögém siklott. Szemében tüzet láttam, gyilkolási vágyat, bosszút. Ilyesztő volt a látvány, ki lehet az a szerencsétlen akit ennyire gyűlől Jake. Hátranéztem és mielőtt megszólalhattam volna, számnak már más dolga volt. Josh még szenvedélyesebben csókolt, mint akkor a szünetben. Nem volt hosszú csók, de elég volt ahhoz, hogy "éhségemet" csillapítsa. Csókunk akkor szakadt meg, amikor Jake a földre nyomta Josht. Jake teljes erejéből ütötte Josht. Az ebédlő átalakult egy ringgé és nevek kántálásától zengett az egész ebédlő. Liana lépett be az ajtón és egyszerre kiáltottuk el magunkat.
- ELÉÉÉÉG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! - a föld megremegett, és a padlócsembe itt-ott megrepedt, az összes ablak kitört. Csend ült ki az ebédlőben, ami már annyira nyomasztóvá vált, hogy számomra ez még hangosabb volt, mint amikor verekedett Josh és Jake. A terem hangulata is megváltozott. Mindenki felválltva nézett rám és Lianara. A szemükből sütött az ijedség. Liana is nagyon ijedtnek tűnt.

- Mi a franc volt ez?!?!?! - kérdeztem dühösen
- Nem tudom, de szerintem mi voltunk.... - Liana.
- Amúgy mi mióta tudunk gondolatban beszélgetni? Hmmm??? - kérdeztem.
- Na látod, ez egy nagyon jó kérdés, csak kár, hogy én nem tudom rá a választ. - gondolta.

Még mindig mindenki minket nézett, addig ameddig Mrs.Brown, az igazgató helyettes be nem lépett az ebédlőbe.
- Az egész városban egy kisebb földrengés volt. Most mindenki menjen haza és holnap reggel mindenki megtudja, hogy mi lesz ezután. - mondta Mrs.Brown és ezután még visszafordult egy mondat erejéig.
- valószínüleg szünet lesz, ameddig helyrehozzuk a károkat, de holnap még tessék bejönni. - majd véglegesen elhagyta az ebédlőt. Amint kilépett az egész ebédlőben 'Éljen!' -ek és 'Hurrá' -k hallatszottak. Szerencse, hogy mindenkinek elterelte eza  tény a gondolatát az imént tönténtekről. Láttam ahogy Jake újra be akar húzni Joshnak, de én rögtön rákiabálltam.
- HAGYJÁTOK ABBA DE MOST AZONNAL!!!!!!!! - ordibálltam.
Rögtön abbahagyták. Liana már sokszor említette, hogy van valami szugeráló izém, amivel rá tudok venni másokat bármire, és ez bejött. Jake kirohant az ebédlőből, míg Josh-t Jared segítette fel, bár nem mintha szükség lett volna rá. Én Jake után rohantam. És igen, megint miattam történt minden.
- Jake, Jake várj már. Bi bajod van?! - odítottam utána. Olyan gyorsan szaladt, hogy mikor megállt én nekiütköztem a mellének.
- Hogy mi a bajom??? Tudod én nem vagyok a plüss mackód akivel csak úgy játszadozhatsz. Egyszer engem csókolsz, aztán meg azt a rohadt piócát. gondolod, hogy nekem nincsenek érzéseim?? Lana én nagyon szerettelek, vagyis, hogy még most is szeretlek, de döntened kell, vagy ő vagy én!!!!
- Jake.........annyira sajnálom, de mindkettőtöket nagyon szeretlek. Figyelj, adj még nekem egy kis időt és esküszöm, hogy választani fogok. Csak kérlek adj egy kevés időt.
- Jólvan, ha harc hát legyen harc. - majd elvuharcott.
Mi?! Harc?! Ki beszélt itt harcról?! Nehogy már miattam verekedjenek minden áldott nap...vagy, hogy értette. Annál mindketten értelmesebbek. Ahhhjjj. Miért kell nekem fájdalmat okoznom azoknak akiket szeretek...

**********************************
A suliban két hét szünetet mondtak, annyi idő mire biztonságos lesz az iskola. Az első héten Carmenhez utaztunk. Nagyon aranyos volt. Igazán kedvesen fogadott, mert nekem nem a keresztanyám, már úgy  bánt velem. Ezalatt az egy hét alatt nem tudtam és nem is akartam a fiúkra gondolni. Csak a szünetre, Lianara és Carmenre és magamra koncentráltam.

A második héten kiderült, hogy a fiúk most versenyezni fognak értem....hurrá...mindenki tiszta lappal indít. Ezt mind ők mondták, beleegyezést nem kértek. Hát kedvesek mondhatom..... -.-"
***********************************